Tegnap este egy tipikus tunéziai kávézóba vittek minket, megkóstoltuk az arab kávét, utálom a kávét, de ez kifejezetten finom volt. De a legjobb, kipróbáltuk tegnap a vízipipát, itt úgy hívják "sisá", baromi jó volt . Elég későn értünk haza: 2 órakor, reggel pedig korán kellett mennünk a kórházba. A doki nagyon aranyos volt, elég furán beszél, francia akcentusa van és néha az angol szavak helyett franciát használt, de nagyrészt értettük. A gyakorlat végén megjött egy horvát lány, azt mondta áttették hozzánk egy másik kórházból, Nikolinának hívják. A gyakorlatunk mára kicsit elhúzódott, ezért már nem tudtunk hazamenni a Medinai kirándulás előtt, szóval nem vittünk fényképezőgépet sem :(, de majd úgyis kérünk a többiektől képeket. Medina nagyon szép volt, tele bazárokkal, régi épületekkel, mecsetekkel megnéztünk két lakóépületből átalakított boltot is, meglepően nagy tisztaság volt bennük, de az arab árusok rendkívül erőszakosak. Hát a hangulat elég jó, az az egy probléma, hogy 4 nagy csoportra vált a csapat, az elsőben vannak a a szlovákok és a csehek gyakran a saját nyelvükön beszélnek, a másodikban a portugálok és a spanyolok, rájuk szintén ez jellemző, a harmadik az arab országokból származókból áll, a negyedik pedig azoké, akik perfekt angolok vagy franciául jól beszélnek. Mi főleg a csehekkel és a szlovákokkal vagyunk illetve próbálunk lavírozni a többi csoport között, mindegy majd csak jobb lesz valamivel, ez még csak a 2. nap volt. Baromi fáradtak vagyunk, amióta ideértünk folyamatosan visznek minket valahova, de néha azért a jóból is megárt a sok. Ma este egy szórakozó helyre megyünk, ahol állítólag salsát táncolnak, majd kiderül... És a legfontosabb: kaptunk zsebpénzt, kb. 100 eurót. És most alszom egy kicsit az esti program előtt, még 3 órám van rá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése